E-Light bőrmegújító kezelés
A kezelés részletei
A speciális technológiának köszönhetően többféle bőrprobléma kezelésére acne, rosacea, pigmentfolt, napfoltok, öregedési foltok, májfoltokra is kiválóan alkalmazható.
Alkalmazási területe:
- Teljes arcon
- Kézfejen
- Dekoltázson
- Nyakon
- Teljes háton
A kezelés alapja, hogy a fény a melaninban szelektíven elnyelődik, annak szerkezetét megbontja, és a szétesett anyagi részecskéket a fehérvérsejtek elszállítják. Majd a fotorejuvenáció hatására a bőr rugalmassága visszatér, a ráncok száma és mélysége csökken, az arc feszesebbé válik, tónusa visszatér.
A fénykezelés további előnye, hogy a pigmentfoltok (), kezdődő értágulatok (rosacea, hajszálértágulatok) elhalványodnak, vagy teljesen eltûnnek. A kezelés végeredménye egészséges, egyenletes, fiatalosabb arcbőr.
Az első pár alkalom után már látható a változás,azonban a végeredmény fokozatosan következik be, 3-4 hónap elteltével.
A kezelés során pontokban haladunk a felületen,ahol előfordulhat kisebb melegségérzet,vagy csípős érzés. Alapvetően nem fájdalmas.
A látványos hatás érdekében több alkalomról beszélünk,ezért nagyjából 6-8, esetenként 12 alkalmas kúra javasolt!
A kezeléseket kb 10 naponta érdemes ismételni kúraszerűen ,ilyenkor a leghatékonyabb.
Minden kezelést konzultációval és bőrdiagnosztikával kezdünk.,ahol felmérjük az igényedet. Alaposan átbeszéljük a kezelés előtti,illetve utáni tudnivalókat,majd elolvasod és aláírod a beleegyező nyilatkozatot.
Ha ,mindez megvan,kezdődhet a kezelés. A fejedre kerül egy hajpánt,hogy a haj ne legyen útban. Ezután letisztítjuk az arcot,majd kapsz egy szemüveget a villanófény miatt. Az arcra ultrahang gélt teszünk, hogy lehűtsük a bőrt ,majd szépen kis pontokban végig haladunk a felületen. Általában 2* megyünk végig , hogy biztosan érintsük mindenhol. Ha ez megvan, lemossuk a gélt. Ha esetleg odakint napsütéses idő van, fényvédőt is kenünk a kezelés végén.
Területtől függően 15-25 perc között plusz a konzultáció ideje.
Előtte:
- Ne használj barnítókrémet
- Kerüld a szolárium használatát és a napozást minimum 2 hétig
- A területen ne történjen mélyhámlasztás és szőkítés.
- A kezelés napján ne vigyél a bőrödre fényvédő krémet,vagy sminket.
Utána:
A kezelés után előfordul enyhe bőrvörösség (kipirosodás), mely eltarthat néhány óráig, vagy néhány napig. A páciensek kis százalékánál hámlás tapasztalható. Nem ajánlatos a hámló bőrt eltávolítani, mivel foltosodáshoz vezethet.
- 24 óráig ne érje hőhatás a kezelt területet ( szauna,infraszauna,intenzív sport, stb )
- 2 hétig mellőzze a szoláriumot és az erőteljes napsütést (ha mégis napon tartózkodik,használjon 30-50 faktoros fényvédőt!)
- Ne alkalmazzon sminket a területen a pirosság elmúlásáig
- aktív, gyulladt aknés bőr, helyi fertőzés
- nagyon vékony, porcelán-szerű bőr
- terhesség, szoptatás
- erős migrén
- autoimmun betegségek
- epilepszia, 1 éven belüli epilepsziás roham esetén
- herpesz , vagy seb a kezelendő területen
- kezeletlen diabétesz, súlyos cukorbetegség
- keloid sebhely,hiperplázia
- érzékelési rendellenesség
- dermatitisz, bőrgyulladás, duzzanat a kezelendő területen
- lázas állapot, vagy fertőző betegség
- biológiailag fel nem szívódó implantátum
- botox kezelés, hyaluronsavas feltöltés, drakula terápia, orvosi szál behúzása után min. 3 hónapig
- illetve a fényérzékenyítő gyógyszerek szedése
Hideg-Meleg Arcvasalás
A kezelés részletei
A kezelés folyamán hőterápiát alkalmazunk az adott területen úgy, hogy egy speciális készülék meleg és hideg fejével felváltva kezeljük a bőrszövetet.
Ezzel az elektrokozmetikai készülékkel nagyon egyszerűen lehet növelni a hatóanyagoknak bőrbe való bejuttatását, és azon belüli megtartását és felszívódását. A több arckezelés hatása is fokozható a hideg-meleg arcvasaló használatával.
- rosacea esetén vagy ha annak kialakulását szeretnénk megelőzni, lassítani
- laza, petyhütt, ráncos bőrök estén
- ha sápadt fakó a bőr
- vagy ha dehidratált a bőr
- bőr nyugtatására
Alkalmazási terület:
- teljes arc
- nyak
- toka
- dekoltázs
A hideg-meleg váltakozása edzi a bőrt, ezáltal feszesebb, üdébb és fiatalosabbá válik arcod, már az első használat után.
- szakasz: a meleg hatására az erek, pórusok kitágulnak, mely segíti a hatóanyagok felszívódását. A meleg kezelőfej hatására felgyorsul az arcbőr anyagcseréje (fokozódik a bőr véráramlása, javul a tápanyagellátást és gyorsul a salakanyagok kiürülése), így az építő folyamatok kerülnek előtérbe. A kitáguló pórusoknak köszönhetően a hatóanyagok könnyedén bejut a bőr felszíni és mélyebb rétegeibe.
- szakasz: a hideg hatására összehúzódnak az erek, bezáródnak a pórusok, az így keletkezett hatóanyagcsapda meggátolja a már bejutott hatóanyagok eltávozását a bőrből, biztosítja a kezelés hosszútávú, jótékony hatását, és nyugtatja a bőrt.
- Az eredmény már az első használat után látszik, mivel a hideg-meleg váltakozása edzi a bőrt, ezáltal feszesebb, üdébb és fiatalosabbá válik arcod. Ezáltal vendégeink nagyon szeretik a Hideg-Meleg Vasalást valamilyen esemény előtt.
- A Vasalást érdemes kúraszerűen alkalmazni a tartós hatás eléréséhez, ami azt jelenti hogy heti 1-2 alkalommal végezhető a kezelés. Egy kúra befejeztével válik tartósabbá az eredmény ez 6-10 alkalomból tevődne össze.
- A kúra befejeztével érdemes szinten tartani, tapasztalataink alapján havi rendszerességgel, hiszen a bőr mindig ápolásra szorul.
A Hideg-Meleg Arcvasalás semmiféle kellemetlenséggel nem jár. Inkább nagyon is kellemesnek mondható a kezelés.
- A kezelőfej meleg hatására kellemesen el fogsz tudni lazulni, nagyon jól eső érzés lesz számodra is.
- A hideget a meleg után meglepően hűvösnek fogod érezni, de amit megszokod a kezelésnek ez a fele is kellemesé fog válni.
- Már 1 alkalom is látványos, ezért kifejezetten szeretik vendégeink valami esemény elött igénybe venni a Hideg-Meleg Arcvasalást.
- Ahhoz hogy tartósabb, hosszabb távú eredményt érhessünk el érdemes kúra szerűen 6-10 kezelést igénybe venni heti 1-2 alkalommal.
- A kúra lejárta után a Vasalást érdemes szinten tartani. Tapasztalataink alapján a szintentartás elegendő havi rendszerességgel.
- Már 1 alkalom is látványos, ezért kifejezetten szeretik vendégeink valami esemény elött igénybe venni a Hideg-Meleg Arcvasalást.
- Ahhoz hogy tartósabb, hosszabb távú eredményt érhessünk el érdemes kúra szerűen 6-10 kezelést igénybe venni heti 1-2 alkalommal.
- A kúra lejárta után a Vasalást érdemes szinten tartani. Tapasztalataink alapján a szintentartás elegendő havi rendszerességgel.
Minden kezelést konzultációval kezdünk, és beleegyező nyilatkozat kitöltésével, majd felmérjük az igényedet…..
- az arcbőr alapos letisztítása arctejjel vagy habzó lemosóval
- az elhalt hámsejtek eltávolítása arcradírral, vagy hidroabrázióval
- tonizálás a bőr Ph-jának visszaállítása érdekében
- felvisszük a bőrödre a hatóanyagot
- a közvetítő anyag felvétele, ultrahang gél
- meg kezeljük a bőrödet a vasalónak a kellemesen meleg felével
- vasalunk a készüléknek a hideg felével
- maradéktalanul eltávolítjuk a bőrödről az ultrahang gélt
- majd végül felkerül a befejező nappali krém a bőrödre
A kezelés Kb. 30 percet vesz igénybe.
- A kezelés előtt kb. 5 percben előkészítjük az arcbőrt (kitisztítjuk, pillingezzük)
- majd 15 percben bevisszük a hatóanyagot a vasaló meleg felével
- 5 percben a vasalónak a hideg felével bezárjuk a bőr pólusait, ezzel kialakítva a hatóanyag csapdát
- és a kezelés végén felkerül egy befejező krém is
- fényvédelem bő 24 óráig ha intenzív napsütéses időszak van. Ez az elhalt hámsejteknek az eltávolítása miatt szükséges, mivel ilyenkor a bőrödnek a természetes védekező képessége csökken a fénnyel szemben és könnyebben pigmentálódhat
- az előzőből kifolyólag legalább 2 napig a szoláriumot teljes mértékben érdemes lesz mellőznöd a kezelés után
- illetve a kezelés előtt 1 nappal már érdemes mellőznöd a szoláriumot mert azzal is dehidratálód bőröd. Ha kevésbé vízhiányos bőrrel kerülsz hozzánk akkor a bőröd jobban tud koncentrálni arra ami a kezelés során történik ezzel biztosítva magadnak a még szebb eredményt
- C-vitamin szedése akár már a kezelés előtt is, mert ez is fokozza a bőrben a kezelés által létrejött folyamatokat
- beteg, lázas állapot
- fertőző betegség
- fertőző bőrbetegség
- herpesz a kezelendő területen
- nyílt seb a kezelendő területen
- nap vagy szolárium által keletkezett leégéskor/hámláskor
Kavitációs zsírbontás
A kezelés részletei
- alakformálásra
- zsírbontásra
- cellulit kezelésre
Választható terület:
- felkar
- has
- fenék
- comb
Az ultrahangos zsírbontás során a zsírsejtek felmelegszenek, a zsír elfolyósodik és a nyirokkeringés fokozásával a nyirokrendszeren keresztül könynedén távozik a felesleges salakanyag.
A Kavitációs zsírbontás során felmelegszenek a szövetek, ezáltal felgyorsul az anyagcsere és a nyirokkeringés is.
A kezelés során a zsírsejtek elfolyósodnak amik a nyirokrendszeren keresztül távozik.
- A kezelés során először csak fokozódik az anyagcsere és fokozódik a nyirokkeringés.
- A 3. alkalom után már érezhető változást fogsz tapasztalni, és kb 12 alkalom után látható eredményt fogsz kapni.
Kényeztető kellemes kezelés 🙂
- A bőrdiagnoztika alapján felmérjük a bőröd állapotát ez alapján tudjuk besaccolni.
- Ha gyorsabb az anyagcseréd akkor 6-12 alkalom elegendő
- Ha lassan az anyagcsere működésed akkor 12-16 alkalomra is szükség lehet.
- Minden kezelést konzultációval és bőrdiagnosztikával kezdünk.
- Letisztítjuk a bőröd
- Beállítjuk a számodre megfelelő frekvenciára a gépet.
- 20 percig dolgozunk, kezelés közben ciripelő hangot kell hallanod.
- Végül a közvetítő zselét eltávolítjuk és zsírégető befejező krémezéssel engedünk haza
20 perces a kezelés.
Előtte
- győzödj meg mindenképp arról hogy nincs-e kizáró ok
- figyelj a folyadékbevitelre, ezáltal gyorsabban beindul a nyirokkeringés
- ne legyen nyílt seb a kezelt területen
Utána
- figyelj a folyadékbevitelre
- került a különböző hőhatásokat
- a kezelés utáni nap már nyugodtan sportolj
- figyelj az étkezésre
- nem alkalmazható: csontos területeken, tilos!
- tokán és az arc területein
- implantátumok felett, fém protézisek beültetése és spirál felhelyezése után, pacemaker
- menstruáció, terhesség szoptatás időszakában,
- immunrendszeri zavarok/ betegségek esetén
- epilepszia
- májbetegségek,
- epekő,
- vesebetegségek, vesekő, vesehomok
- fertőző betegségek: láz, fertőző bőrbetegségek
- cukorbetegség
- csontritkulás,
- szív és érrendszeri betegségek,
- kezeletlen .magas vérnyomás.
Kollagén indukciós terápia Mezofill Ultima M5 -el
A kezelés részletei
- gyulladt problémás aknés bőre kezelése (gyulladás csökkentés, faggyútermelődés normalizálása)
- aknék
- hegek és műtéti hegek kezelésére (atrófiás hegek)
- mély ráncok eltüntetésére, halványítására
- striák (terhességi, elhízási csíkok) eltüntetésére
- cellulit csökkentésére
- száraz bőr kezelése
- megereszkedett, petyhüdt bőr kezelésére az egész testen
- tág pórusok kezelésére
- aknék után visszamaradt sejtes beszűrődések megszüntetésére,
- bőrfeszesítés, lifting kezelésre
- pigment hiányosságnál (hipopigmentáció)
- öregségi foltok
- víz és zsírhiányos bőrök kezelése
- kezdődő rosaceának kezelése
Kezelendő területek:
- homlok
- teljes arc
- nyak
- dekoltány
- has
- popsi
- combok
A Mezofill készülék kezelőfejének apró tűi behatolnak a bőrbe, mikrosérüléseket ejtenek, amiket a szervezet elkezd begyógyítani. Előbb azonban a szabad szemmel láthatatlan, kisméretű, szúrt csatornákon keresztül, a hatóanyag a bőr mélyebb rétegeibe jut. A regenerációs folyamat során a test kollagént és elasztint termel a bőrben.
A Mezofill esetében már az első alkalom is látványos lehet, de ez az adott esetektől függően is változhat. A kezelések befejezte után még 1-2 hónapokkal később is fokozatosan fejti ki hatását.
- hidratálás esetében minimum 3 alkalmat érdemes lejárni
- ránctalanítás esetében már az első alkalom is látványos, de ha egy tartósabb eredményt szeretnénk elérni érdemes kb. legalább egy 6 alkalmat igénybe venni
- pigmentfol/rosacea esetében álltalában egy szezont érdemes végig csinálni ez 10-12 alkalmat jelentene
- gyulladt problémás aknés bőr esetében tapasztalataink alapján kb. 8-10 alkalom szükséges
- stria és narancsbőr esetében szükség szokott lennei a kb. 12 alkalomra
A Mezofill kezelés kissé kellemetlen, mivel a kezelés során a kisujjnyi kezelőfejben elhelyezkedett aprócska tűkkel szúrkéljuk a kezelendő bőrfelületet így már csak ebből is kiindulva szurkáló enyhe égő érzésnek tudnánk leírni az érzetet, illetve a vendégeink is többnyire a szúrkáló érzetetet szokták említeni.
Kúraszerű kezelés lenne a Mezofill, ami azt jelenti hogy 2-3 hetente javasolt a kezelésre jönni.
- akinek elllenálóbb vastagabb, fokozottab a szaruképződésre hajlamos a bőre azoknál a vendégeinknél szoktuk 2 hetente javasolni
- akiknek vékonyabb érzékenyebb bőrük van mint például ez az idősebb vendégeknél is gyakoribb ez az eset, náluk 3 hetente javasolt elvégezni a kezelést.
Tapasztalataink szerint kb. 6 alkalomra szükség szokott lenni, de egy őszi-téli szezon alatt 10-12 alkalmas kúra is végezhető.
Minden kezelést konzultációval kezdünk, és beleegyező nyilatkozat kitöltésével, majd felmérjük az igényedet…..
- arcbőr alapos tisztítása habzó lemosóval
- tonizálás
- az elhalt hámsejtek lecsiszolása hidroabrázióval
- tonizálás
- bőr fertőtlenítése
- a fecskendőbe felszívott steril hatóanyag felvitele a bőrre
- kezelés a Mezofill készülékkel
- bőr nyugtatása, hűtése
- bőr fertőtlenítése a kezelés végén is
- fényvédő krém felhelyezése
A Mezofill kezelés Kb. 1 órát vesz igénybe, mivel, nagyon alaposan elő kell készíteni a bőrt és azt sterilizálni, illetve a kezelés végén is ügyelni kell a bőr nyugtatására és sterilizálására, de a bőrnek a tűvel történő megdolgozása nem több fél óránál.
Kezelés előtt:
- a kezelés napján ne vigyél a bőrödre fényvédő krémet,vagy sminket
- ne használj barnítókrémet
- az 5% feletti Retinol/A-vitamin tartalmú készítményeknek a mellőzése
- szolárium mellőzése a kezelés előtt legalább 1 héttel
- kezelés előtt 1 héttel intenzív napnak ne tegyük ki a kezelendő területet
- kezelés előtt 1 héttel ne használjon arcradírt, semmiféle hámlasztást, bőrcsiszolást az adott területen
- bőr hidratálása
Kezelés után:
A kezelés után előfordul a bőrvörösség (kipirosodás), mely eltarthat néhány órától néhány napig, illetve előfordulhat hámlás a bőr regenerálódása következtében hámlás és bőr viszketés is. Nem ajánlatos a hámló bőrt eltávolítani, mivel az foltosodáshoz vezethetne.
- szűk 1 hétig ne érje hőhatás a kezelt területet ( szauna,infraszauna,intenzív sport, stb )
- hidratáló krémek használata
- zsíros krémek mellőzése
- hidratálás belsőleg (ez is elősegíti a még szebb eredményt)
- legalább 1000mg C-vitamin szedése
- smink mellőzése 1 hétig, mivel az beülhet a kezelés által keletkezett mikrosérülésekbe
- 2 hétig mellőzze a szoláriumot és az erőteljes napsütést
- fényvédelem 1,5-2 hétig
Amit javasluni szoktunk a hidratáló krémek használata mellet az Aloe Vera gél
- fertőző betegség
- lázas állapot
- nyílt seb a kezelt területen
- gombás vírusos bakteriális fertőzések
- cukorbetegség esetén: a gyenge érfalak miatt vérzékenyebb a bőr, és a bőrregeneráló sebgyógyító folyamatai is sokkal lassabbak, ezért előfordulhat hogy nem tud teljes mértékben regenerálódni
- nap vagy szolárium által égett/hámló bőrfelület: ezért kérünk a kezelés előtt legalább 1 héttel már ne ne tedd ki intenzív napnak a bőrödet, és ne menj szoláriumba
- bármilyen csiszoló kezelésen vettél részt az elmúlt 1 hónapban (pl mikrodermabrázió Aha bha savas kezelések)
- fényérzékenyítő gyógyszerek
- vérhígító szedése
- 1 éven belüli epilepsziás roham
- várandós állapot
- kisgyermek szoptatásának időszakában: stresszként éli meg a szervezet a Mezofill kezelést, ami kihat az anya tejére, és ezt a gyermek megérezve azt visszautasíthatja
Mivel a kezelés során kisújnyi kezelőfejben elhejezett aprócska tűkkel dolgozunk, amellyel szemmel nem látható mikró sérüléseket ejtünk, amellyel a szervezetet arra kéztetjük hogy önmagát regenerálva beindítsa a bőrben a kollagén és az elasztin termelést, erre a bőr kipirosodással reagál ami, egyénenként változó, de a kezelést mindig hűtéssel zárjuk hogy a bőr egy kicsit megnyugodjon, ezzel enyhítve a bőrpírt is.
Nem, a Mezofill szezonális kezelés. Ez abból fakad hogy a kezelés során megsértjük a bőr felső hámrétegét is ezzel csökkentve annak természetes védekező képességét a fénnyel szemben, aminek a következtében UV fény hatására könnyedén pigmmentálódhat a kezelendő terület. Ebből kifolyólag a Mezofill-t csak az őszi és téli szezonban végezzük, a tavaszi nyári szezonra teljesen fel kell függeszteni.
Serenity Med 3D HIFU arcfiatalítás

-
alsó vagy felső szemhéj vagy szarkaláb: 30.000 Ft
-
teljes szemkörnyék: 60.000 Ft
-
homlok: 50.000 Ft
-
homlok és teljes szemkörnyék: 70.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc: 50.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc, orca: 80.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc, orca, toka: 90.000 Ft
-
orca: 60.000 Ft
-
orca, toka: 50.000 Ft
-
toka: 50.000 Ft
-
nyak: 50.000 Ft
-
nyak, toka: 80.000 Ft
-
nyak, toka, dekoltázs: 100.000 Ft
-
teljes arc: 110.000 Ft
-
teljes arc, toka: 120.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka: 130.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka, dekoltázs: 150.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka, dekoltázs, kézfej: 160.000 Ft
Ultima HIFU arcfiatalítás

-
alsó vagy felső szemhéj vagy szarkaláb: 20.000 Ft
-
teljes szemkörnyék: 30.000 Ft
-
homlok: 30.000 Ft
-
homlok és teljes szemkörnyék: 40.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc: 40.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc, orca: 50.000 Ft
-
szájkörnyék, nevetőránc, orca, toka: 60.000 Ft
-
orca: 40.000 Ft
-
orca, toka: 50.000 Ft
-
toka vagy nyak: 30.000 Ft
-
nyak, toka: 40.000 Ft
-
nyak, toka, dekoltázs: 60.000 Ft
-
dekoltázs: 40.000 Ft
-
teljes arc: 70.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka: 90.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka, dekoltázs: 100.000 Ft
-
teljes arc, nyak, toka, dekoltázs, kézfej: 110.000 Ft

Női SHR szőrtelenítés kezelések/alkalom:
-
Bajusz szőrtelenítés: 3.000 Ft
-
Bajusz, áll és toka szőrtelenítés: 4.000 Ft
-
Teljes hónalj v. köldökcsík: 4.000 Ft
-
Teljes kar szőrtelenítés: 8.000 Ft
-
Teljes kar, hónalj szőrtelenítés: 10.000 Ft
-
Alkar szőrtelenítés: 5.000 Ft
-
Teljes intim szőrtelenítés: 10.000 Ft
-
Teljes intim, hónalj v. köldökcsík: 13.000 Ft
-
Teljes intim és fenék: 12.000 Ft
-
Teljes bikini vonal, hónalj: 7.000 Ft
-
Teljes láb szőrtelenítés: 16.000 Ft
-
Teljes lábszár v. comb szőrtelenítés: 10.000 Ft
-
Teljes láb,intim szőrtelenítés: 21.000 Ft
-
Teljes láb,intim, hónalj szőrtelenítés: 25.000 Ft
-
Teljes TEST szőrtelenítés: 28.000 Ft
Férfi SHR szőrtelenítés kezelések/alkalom

-
Teljes hónalj szőrtelenítés: 4.000 Ft
-
Teljes kar, hónalj szőrtelenítés: 12.000 Ft
-
Teljes alkar vagy váll: 7.000 Ft
-
Teljes intim szőrtelenítés: 12.000 Ft
-
Teljes intim, hónalj szőrtelenítés: 16.000 Ft
-
Teljes has, mellkas szőrtelenítés: 18.000 Ft
-
Teljes hát, vállak szőrtelenítés: 20.000 Ft
-
Teljes has, mellkas, hát, vállak: 30.000 Ft
-
Teljes TEST szőrtelenítés: 58.000 Ft
DermaLight Cryolipolizis (zsírfagyasztás)

Pigmentfolt / májfolt / acne /rosacea bőrfiatalító kezeléseink:

-
E-light Acne kis területre (homlok v orca v.nyak v. kézfej) : 7.000 Ft
-
E-light Pigmentfolt /májfolt kis területre (homlok v orca v.nyak v. kézfej): 7.000 Ft
-
E-light Rosacea ellen kis területre (homlok v orca v.nyak v. kézfej): 7.000 Ft
-
E-light Acne nagy területre (teljes arcra v. dekoltázsra): 12.000 Ft
-
E-light Pigmentfolt /májfolt nagy területre (teljes arcra v. dekoltázsra): 12.000 Ft
-
E-light Rosacea ellen nagy területre (teljes arcra v. dekoltázsra): 12.000 Ft
További hagyományos kozmetikai kezelések

-
Komplex masszázs teljes arcra hidroabráziós szelid hámlasztással, almaőssejtes, argán őssejtes, vagy hyaluronsavas szérummal: 11.000 Ft
-
Szemöldök szedés: 1.200 Ft
-
Szemöldök szedés és festés: 2.200 Ft
-
Tartós szempilla festés: 1.400 Ft
-
Szempilla Lifting: 7.900 Ft
-
Szempilla Lifting szemöldök szedéssel és festéssel: 9.690 Ft
Rádiófrekvenciás/vákumos/kavitációs kezelések

-
ARCKEZELÉS - Bőrfeszesítés
-
Szérumos feszesítő és fiatalító kezelés teljes arc vagy nyak-toka-dekoltázs területre: 9.000 Ft
-
Szérumos feszesítő és fiatalító kezelés teljes arc vagy nyak-toka-dekoltázs területre hyaluronsavas szérummal: 10.000 Ft
-
TESTKEZELÉS - Bőrfeszesítés
-
20 perces fogyasztó szérumos zsírégető és feszesítő kezelés hasra, derékra, fenékre, combra vagy karra: 7.000 Ft
-
TESTKEZELÉS - Kavitációs fogyasztó és zsírégető kezelések:
-
20 perces fogyasztó szérumos zsírégető és fogyasztó kezelés hasra, derékra, fenékre, combra vagy karra: 7.000 Ft
-
TESTKEZELÉS - Bipoláris vákumos, gépi köpölyöző fogyasztó és narancsbőr elleni kezelés:
-
20 perces fogyasztó szérumos cellulit kezelés hasra, derékra, fenékre, combra vagy karra: 7.000 Ft
Mezopen /Mezofill bőrfiatalító és feszesítő kezelések

-
Mezopen arckezelések:
-
Nagy terület kezelése: (teljes arc vagy nyak-toka vagy dekoltázs): 15.000 Ft/ alkalom+ 1.000 Ft tű
-
Kis terület kezelése: (szájkörnyék vagy szemkörnyék vagy homlok, nyak vagy toka): 9.000 Ft /alkalom + 1.000 Ft tű
-
Szérumos mezopen kezelés 10x20 cm-es területen: 20.000 Ft / alkalom + 1.000Ft tű
-
Dr Pen Mesofill Ultima M5 arckezelések: (fiatalítás és ránctalanítás, pigmentfolt kezelés)
-
Nagy terület kezelése: (teljes arc vagy nyak-toka vagy dekoltázs): 20.000 Ft /alkalom + 1.000 Ft tű
-
Kis terület kezelése: (szájkörnyék vagy szemkörnyék vagy homlok, nyak vagy toka): 13.000 Ft /alkalom + 1.000 Ft tű
-
Mezopen stria kezelés vagy zsírégető cellulit test kezelések: (kezelhető területek: comb, fenék, derék, has )
-
Szérumos mezopen kezelés 10x20 cm-es területen: 28.000 Ft / alkalom + 1.000Ft tű
Nyirokmasszázs gépi köpölyözéssel A kezelés részletei
Azoknak a vendégeinknek javasoljuk a kezelést, akik látványosan cm-ben mérhető fogyást szeretnének elérni a narancsbőr kezelésével egyarán.
Alkalmazási területe:
- Teljes arcon
- Kézfejen
- Dekoltázson
- Nyakon
- Teljes háton
Igen, a vákuum szívó erejétől függ, az elszánt vendégek némi fájdalom érzet ellenére is szeretik.
- javítja az anyagcserét, fokozza,
- nyirokkeringést fokozza, javítja
- zsírbontás ezzel egyidejűleg a cellulitot remekül kezeli
- erősíti a kötőszövetet, rugalmasabb lesz a bőrfelszín,
- megnövekszik a sejtek oxigénfelvevő képessége
Természetesen igen. nem vehet részt a kezelésben az aki:
- lázas, fertőző beteg
- trombózis hajlam v trombózis után
- érgyulladás
- keringési rendellenességek vese problémák
- nyirokcsomó gyulladás
- sérült bőrfelület,
- kezelés előtti közvetlen gyantázás borotválás epilálás.
Heti 2 alkalom szükséges minimum 4-8 alkalommal.
A rendszeres folyadékbevitelre ami naponta 3 litert jelent, a megfelelő változatos táplálkozás sok zöldség gyümölcs, kevés cukros ételek italok.
Test Rádiófrekvencia
A kezelés részletei
A legeredményesebb alakformáló →A lefhalmozott zsír bontásában elvékonyításában segít.
Javítja az anyagcserét és fokozza a nyirokkeringést. Formál, halványítja a nyúlási csíkokat striákat, csökkenti a narancsbőrt, Fájdalommentes látványos eredményt lehet elérni vele!
Elsődleges célja a zsírbontás, a zsírszövet csökkentése, fontos hogy a zsírsejt nem tűnik el hanem csak összezsugorodik.
Másodlagosan remekül tünteti el a narancsbőrt, a nagyon vékony friss striák kezelésére is alkalmas lehet. A rádiófrekvenciás impulzusokkal felmelegednek a zsírszövetek és a körbevető struktúrák ellenállásának felhasználásával fejti ki hatását. A felesleges zsír a nyirokkeringés útján távozik, ezáltal a narancsbőrt is remekül kezeli egyidőben.
A bőrfelszínen 40-42 C fokon mélyebb rétegben 60-65 C fokon 4,5-5 mm mélységbe.
Zsírbontás, alakformálás, narancsbőr kezelés esetében, feszesítés és kollagén rekonstrukciós kezelésére.
pacemaker, terhesség szoptatás. spirál (fogamzásgátlás esetében csak saját felelősségre!!) Sclerosis_multiplex, autoimmun betegség, implantátumok felett,anyajegyeket ki kell hagyni, ha fémtartalmú festékkel képzett tetoválás található az adott területen, rosacea visszér, 18+ korhatár szükséges, pajzsmirigy betegségeknél kezelőorvos engedélye szükséges! hegkezelés után el kell telnie 3 hónapnak! gyulladt bőr, fertőző lázas vírusos bakteriális gombás fertőzéseknél tilos a kezelés! daganatos betegségek!
-kezelés előtt le kell vennie minden fémet,
-fontos, a folyadékbevitel
-aznap kerülni kell a különböző hőhatásokat, (szolárium)
Heti 2 alkalom szükséges különböző mélységben magas hőfokon!
Rádiófrekvenciás Arcfiatalítás
A kezelés részletei
Zsírbontásra, alakformálásra, ránctalanításra, bőrfeszesítésre javasoljuk.
A rádiófrekvenciát az arcon a felszíni,mimikai ráncok eltüntetésére -, testen pedig a zsírszövet csökkentésére ; a narancsbőr, illetve a laza,megereszkedett bőr feszesítésére szoktuk alkalmazni.
A rádiófrekvenciát alkalmazva kétféle fizikai hatás valósul meg; a termikus- és az elektromágneses hatás, melyek pozitív irányú változásokat hoznak létre a bőrben. Az energia egyenletes területen melegíti az irhát és a bőralját, miközben a bőrfelület hőmérséklete alig nő. Ennek hatására a kollagén rostok spontán összehúzódnak, mely azonnali bőrfeszesítő hatást eredményez.
Az első 3-4 alkalom után már látható a változás,ha betartasz mindent,amit a kezelő javasol. ( Pl.: folyadékbevitel)
Végső hatását egy teljes kúra után fejti ki -kb 10-12 alkalom- ,amire hetente jöhetsz. Mivel az RF- el a zsírsejt nem tűnik el, csak összezsugorodik, fontos tudni, hogy az eredmény tartós és nem végleges.
A rádiófrekvencia egyáltalán nem fájdalmas, sőt inkább kényeztető kezelésnek nevezném. Minimális melegségérzet tapasztalható.
Érdemes heti rendszerességgel kb. 5 héten keresztül jönnöd , majd a kezeléseket ritkítva szinten tartás végett.
Első sorban hetente javasolt majd utána elegendő a szintentartás képpen havonta-másfél havonta.
Minden kezelést konzultációval és bőrdiagnosztikával kezdünk.,ahol felmérjük az igényedet. Alaposan átbeszéljük a kezelés előtti,illetve utáni tudnivalókat,majd elolvasod és aláírod a beleegyező nyilatkozatot.
A kezelés előtt megtisztítjuk az arcodat, majd hidroabrázióval végigmegyünk rajta. Ez leszedi az elhalt hámsejteket. Ezután tonizálunk, majd jöhet a bőrtípusnak megfelelő szérum és az ultrahang gél,hogy lehűtsük a bőrödet és könnyebben mozogjon a kezelőfej. A kezelés végén leszedjük a gélt,majd egy kis befejező krém, és kész is.
A kezelés területtől függően 30-60 perc között plusz a konzultáció ideje.
Előtte:
- Kezelés előtt szükséges a beleegyező nyilatkozat kitöltése
- A kezelés átbeszélése a kezelővel
- Szükséges még a kizáró okok kiszűrése,illetve a kezelni kívánt terület kiválasztása
- Fontos a folyadékbevitel, ( kb 1-2 liter víz) mivel ez segíti elő a salakanyag kiürítését.
Utána:
- A kezelés után is ugyanolyan fontos a folyadékbevitel
- Testkezelés után 1 óráig nem javasoljuk az étkezést,így hatékonyabb
- fém implantátum a kezelendő területen
- immungyengeség vagy immunrendszert gyengítő orvosság szedése
- bőrbetegség a kezelendő területen
- daganat
- terhesség
- Várandós vagy szoptat.
- Menstruál. (A szervezet vízvisszatartása csökkentheti a kívánt eredményt.)
- Lázas állapotban van.
- Epilepsziára hajlamos.
- Szív és érrendszeri, keringési zavarban szenved ; elégtelen vese- és májműködésben szenved
- Pacemakerrel vagy egyéb beültetett elektromágneses eszközzel rendelkezik.
- Elégtelen vese- és májműködésben szenved.
- Daganatos megbetegedésben szenved.
- Súlyos csontritkulásban szenved.
- Nem kezelt cukorbetegsége van, továbbá cukorbetegeknél az inzulin beadását követő 3 órán belül, mivel a kezelés befolyásolja annak felszívódását.
- Kezelt területen lévő gyulladás, bőrbetegség, reuma esetén.
- Nem múlt el 18 éves.
Zsírfagyasztás
A kezelés részletei
A zsírfagyasztást azokra a kényes területekre ajánljuk ahol sem a diéta sem a sport nem segít. Megfelelő odafigyeléssel ezekről a területekről is el tudjuk tüntetni a zsírpárnákat. A tömör kötött zsírszövetekre a legjobb a kezelés. Igazából bárhol lehet zsírt fagyasztani,ahova fel tudjuk neked tenni a 2 kezelőfejet. Ez 2*2 tenyérnyi nagyságú, tehát összesen 4 tenyérnyi területet tudunk egyszerre kezelni.
A fejlett cryolipolízis technológia (más néven zsírfagyasztás) a megcélzott zsírsejtek lehűtésével a zsírsejteket lebontja, a környező szövetek megsértése nélkül. Ez annak köszönhető, hogy a zsírsejtek kevésbé ellenállóak a hideggel szemben, mint az azt körülvevő szövetek. A kezeléskor a zsírsejtek zsírkristályokra bomlanak szét, majd a nyirokrendszeren keresztül ürülnek ki a szervezetből. Ezért is fontos a sok folyadékbevitel,hogy segíts a szervezetednek.
Mint minden kezelésnél, itt is egyénfüggő,hogy hány alkalom szükséges. Általában az első 3-5 kezelésnél a vendégeink már szokták látni a változást. Általában maximum 10-12 kezelést szoktunk javasolni, ennél többet nem érdemes egy huzamban jönni. A kezelés eredményei a kezelés után általában 1,5 – 4 hónappal észlelhetőek és a kezelés után akár 6 hónapig folyhat az aktív zsírlebontás a megcélzott területen.
Mivel a kezelőfejek vákuumosak, illetve a kezelés során a zsírsejtet kb -8 Celsius fokra hűtjük le, azt mondanám,hogy az első pár perc kicsit kellemetlen. De ezután megszokja a szervezet és nem fogsz érezni semmit.
Egyéni az hogy hány alkalom kell, viszont kúra szerű alkalmazást igényel, önmagában 1 alkalom kevés. 4 – 8 esetenként 10 alkalom is kellhet.
A kezelésre 2-3 hetente szabad érkezned. 2 hetente abban az esetben lehetséges, ha más más területre helyezzük fel a fejet, viszont ha ugyan arra az adott területre szeretnéd felhasználni az alkalmakat, akkor 3 hétnek el kell telnie! Fontos, hogy sűrűn nem járhatsz zsírfagyasztó kezelésre, mert egy idő után nem a fogyás fog beindulni hanem a vizesedés.
Minden kezelést konzultációval és bőrdiagnosztikával kezdünk.,ahol felmérjük az igényedet. Alaposan átbeszéljük a kezelés előtti,illetve utáni tudnivalókat,majd elolvasod és aláírod a beleegyező nyilatkozatot. A kezelés 40 percig tart.
Előtte:
- Érdemes a kezelés előtt egy órával mellőzni az étkezést
- Sok folyadékot kell inni
Utána:
- Kb.48 óráig kerülnöd kell azokat a dolgokat,amik melegíthetik a kezelt területet (pl: szolárium,szauna,intenzív sport)
- 3*1000 mg C-vitamin szedése szintén kb.48 óráig
- Igyál a kezelés után is napi 2-3 liter folyadékot
- Májprobléma
- Raynaud szindróma
- Súlyos csalánkiütés (hideg urticaria)
- Krioglobulinémia (túlzott fehérvérsejt kicsapódás)
- Keringési problémák
- Alacsony fehérje szint (hipoproteinémia)
- Rohamszerű hideg haemoglobinuria (hideg hatására szétesnek a vérsejtek)
- Súlyos fagyás
- Súlyos diabétesz
- 18 év alatti kor
- Várandós, szoptató nők
- Sérült, nem egészséges bőrfelület
- Pacemaker
- Daganatos megbetegedések
Leggyakrabban a bőrelszineződéssel találkozunk. Bőrpír vagy esetenként kékes lilás folt tapasztalható. Ez egyénfüggő és a vákuumnak köszönhető. Esetenként felléphet érzékenység illetve érzéketlenség is a hidegterápia miatt.
Nem, a kezelés során nem fordulhat elő felfázás és egyéb megbetegedés ;a szerveket nem bántja!
A fagyási sérülés abban az esetben fordulhat elő, ha túl száraz glicerines kendő van felhelyezve, vagy esetleg ezt a kendőt is felszívja a vákuum. Ennek elkerülése érdekében mi magunk gyártjuk a glicerines kendőt, ami nem tud megfagyni és ez mindig nagyobb felületre van felhelyezve. Ezáltal nem tud megfagyni a bőrfelület.
Szempilla Lifting
A kezelés részletei
A Szempilla Liftinget azoknak a vendégeknek javasoljuk akiknek egyenes vagy csak nagyon enyhén ívelt a pillájuk, és szép ívelt pillákra vágynak. A szempilla Lifting függetlenül attól végezhető hogy kinek milyen hosszú a pillája. A Lifting lényege hogy a te saját pilládat emeljük, formázzuk meg, azaz adunk egy ívet, ezzel optikailag megnyitva a tekintetedet.
A Szempilla Lifting kezelést 2x 15 perces hatóanyaggal végzünk.
- a göndörítő hatóanyag lúgos kémhatásának köszönhetően picit dauer illata van.
A dauer hatására a szempilla szálak megváltoztatják szerkezetüket,és ennek köszönhetően tudják felvenni a pillák a szilikon formáját, és így érjük el a gyönyörű ívelt szempillákat.
- a fixáló hatóanyag felel azért hogy a pillák ezt a göndör, ívelt formájukat megtartsák több hétig is
A Lifting lényege hogy a kezelés után már egyből elérjük a göndör ívelt pillákat, és hogy az ne csak egy alkalom erejéig tartsa meg a kívánt formáját, hanem több hétig, aminek akár 4-6 hétig is kitarthat a hatása.
A Szempilla Lifting nem jár fájdalommal, és az se jellemző hogy csípne. Azoknál szokott előfordulni esetleg nagy ritkán az hogy csípné a szemet, akinek érzékenyebb a szeme, de ebben az esetben is nem maga az anyag kerül bele a szembe, hanem az adott anyagoknak a gőze tud minimális irritációt okozni.
A Szempilla Lifting esetében egyszeri alkalomról lenne szó, egy alkalomtól kb. 4-6 hétig tart ki a hatása. Ha valaki szeretné megtartani ezt a szép ívelt állapotot akkor nyugodtan meg lehet ismételni akár havonta-1,5 havonta is.
Minden kezelést konzultációval kezdünk, és beleegyező nyilatkozat kitöltésével, majd felmérjük az igényedet…..
- megtisztítjuk a pillákat és a szemkörnyéket
- zsírtalanítjuk a pillákat
- a szilikon padot felhelyezzük egy könnyed kis ragasztóval a felső szemhéjakra
- a szilikonra rá simítjuk rá fésüljük a pillákat
- felvisszük a göndörítő hatóanyagot a pillákra, amit hagyunk hatni 15 percig
- göndörítő eltávolítása egy tiszta fülpiszkálóval
- fixáló hatóanyag felvitele a pillákra, amit szintén hagyunk hatni 15 percig
- majd a fixáló eltávolítása
- pillák leválasztása a szilikonról
- a pillákról a kis ragasztó csomók eltávolítása
- a szilokon leszedése a felső szemhéjakról
- a szemhéjakról eltávolítjuk a ragasztó maradványokat
- ki fésüljük a pillákat
- majd végül egy hidratáló szempilla ápolóval bekenjük a pillákat
Bő 45 percet vesz igénybe a Szempilla lifting ahhoz hogy tényleg szép látványos tekintetet tudjunk varázsolni vendégeinknek. Ennek oka az alapos előkészület és a 2X15 perces hatóidő, illetve a gondos utókezelés a Lifting befejeztével.
Kezelés elött:
- Kérünk a megbeszélt időpontra smink nélkül érkezz, ha kivan spirálozva a szempillád akkor nem biztos hogy szép pillát tudunk varázsolni.
- Emellett ha kontaktlencsét viselsz, akkor azt kérnénk kezelésed előtt eltávolítani vagy érkezz szemüvegben.
- Lehetőség szerint a Szempilla Lifting-es kezelésed előtt legalább 3 nappal ha tartós festékkel van befestve szebb lesz az eredmény.
Kezelés után:
- A kezelés után 24 óráig!
- ne érje a pillákat, víz és gőz
- ne használj szempillaspirált, sminket
- lehetőség szerint ne dörzsöld
- mellőzd a szoláriumot
- olajmentes lemosót használj
- klausztrofóbia esetén
- akinek egy rövidke szempillafestésnél is gondot okoz az hogy csukva tartsa a szemét, mivel a szempilla lifting egy hosszabb folyamatot jelentene
- gyulladt szemek
- fertőző betegség
- lázas állapot
- vágások, horzsolások a szem környékén
- szembetegségek
- duzzadt, érzékeny bőr a szem körül
- ekcéma, pikkelysömör a szem körül
Abban az esetben roncsolódhatnak a szempillák ha túl sokáig hagynánk fent a hatóanyagot, vagy ha egyszerre végezzük a liftinget a szempilla festéssel. Egyébként önmagában a kezeléstől nem roncsolódhat a szempilla.
Mikrotűs Mezopen kezelés
A kezelés részletei
- Vitaminos bőrfeltöltés a megfelelő hidratálás és az öregedési folyamatok késleltetésre érdekében
- Ráncok kezelésére, a tű és az orvosi tisztaságú hatóanyag miatt az egészen mély ráncokat könnyeden tünteti el
- Acne kezelés a gyulladt acnekat az orvosi tisztaságú hatóanyaggal remekül csökkenti, szabályozza, beállítja a faggyú normális működését.
- Hegkezelés. az acnebol vagy kisebb külső hatásra megjelenő hegeket a megfelelő hatóanyaggal nagyon szépen csökkenti és tünteti el
- Pigmentfolt kezelés. Szintén remek választás az eltüntetés szempontjából, pár alkalom után csodaszép egységes bőrrel fogunk találkozni
- Az állítható tűhossz és a megfelelő orvosi tisztaságú hatóanyag segítségével.
- Változó mélységben dolgozunk. 1,5 és 0,75 közötti mélységekben.
- A szabályozható tűhossz apró mikro sérüléseket okoz, ezáltal a csatornákon keresztül a hatóanyagok bejutnak a bőr rétegeibe ahol kifejtik hatásukat.
- Beindul a kollagén és elasztin termelődés ahol 12000 uj kollagén rost képződik, ezáltal visszanyeri a bőr a természetes szépségét.
- Kúraszerű a kezelés
- A regenerálódás után már akár az első alkalom után is érezhetünk változást.
- Látható javulást a bőrön a 3,-4, alkalom után láthatunk a heg a pigmentfolt kezelések esetében.
- Viszoonylag kellemetlen
Tűszúrás érzet jelentkezik, de a vendégeink tapasztalata alapján felületi érzéstelenítés nélkül is bírható a kezelés
- Vitaminos feltöltés: 3-6 alkalom
- Heg kezelés: 10-12 kezelés, mély hegeknél akár 18 is lehet.
Pigmentfolt esetén: 12-14 alkalom
Acne kezelés: 10-12 alkalom.
Ránc kezelés: 6-12 alkalom mélységtől függően - Két- Három hetente 1x javasolt a regenerálódás miatt a kez
- Habzó lemosós alapos letisztítás
- Alkoholmentes Tonizáslás
- Hidroabráziós peelingezés
- Alkoholmentes Tonizálás
- Fertőtlenítés (felületben, levegőben)
- Tűvel hatóanyagbevitel max 30 percig
- Fertőtlenítés ( felületen, levegőben)
- Nyugtatás 15-20 percig.
- Fényvédő krémezés/ elbocsájtás
- kisterület 30-35 perc
- teljes arc területésn: 60-70 perc.
Előtt:
- az időpont előtt 2 héttel ne menj szoliba, ne napozz!
az időpont előtt 2 héttel kerüld a hámlasztó kezeléseket!
Ne használj retinol tartalmú készítményt! - Ne legyen nyílt seb a bőrödön
- Ne legyen gyulladt
Után:
- kezelés után 2 hétig pihentesd a bőröd
- ne menj szoláriumba 2 hétig
- gondosan figyelj a fényvédelemre
- ne használj alkoholos arckészítményéket!
- ne sportolj legalább 24-óráig!
- ne keverd más típusú arckezeléssel.
- fertőző betegség esetén
- nyílt seb a kezelt területen
- cukorbetegség
- égett, gyulladt bőrfelületen
- kezelés előtt 2 héten belül szolárium vagy napozás után
- kezelés előtt 2 héten csiszoló / hámlasztó kezelések jártál
- kemoterápi és sugár kezelések ideje alatt
Stria kezelés
A kezelés részletei
- felkar
- has
- fenék comb
Ajánlott:
- nyúlási csíkokra
- terhességi striára
- hízás/ fogyás közben kialakult striákra
- kozmetikus által kezelhető cellulit problémákra
A mikro sérülések során új kollagén rostok képződnek, a bőr rugalmassága visszaáll.
- A mikrotűkkel szabad szemmel nem látható sérüléseket eredményezünk
- A mikorcsatornák ennek hatására megnyílnak ahol a hatóanyag bejut a bőr mélyebb rétegeibe. Ott kifejti a hatását valamint új kollagén és elasztin rostok fognak termelődni, megerősödik a kötőszövet így a természetes rugalmasság visszaáll.
A hatását szinte aznap éjjel elkezdi kifejteni a hatását, éjjel több mint 12 ezer rost képződik hatására, már a 4.-5. alkalom után érezhető változás de a striák méretétől függően 12 -16 alkalomra is szükség lehet.
Kissé kellemetlen tűszúrás érzet lehet, visszajelzések és a tapasztalataink alapján teljes mértékben bírható ez a kellemetlen érzés
Mérettől függően 10-12 alkalomra lesz szükség.
- Habzó lemosós alapos letisztítás
- Alkoholmentes Tonizáslás
- Hidroabráziós peelingezés
- Alkoholmentes Tonizálás
- Fertőtlenítés (felületben, levegőben)
- Tűvel hatóanyagbevitel max 30 percig
- Fertőtlenítés ( felületen, levegőben)
- Nyugtatás 15-20 percig.
- Fényvédő krémezés/ elbocsájtás
60-70 perc.
Előtt:
- az időpont előtt 2 héttel ne menj szoliba, ne napozz!
az időpont előtt 2 héttel kerüld a hámlasztó kezeléseket!
Ne használj retinol tartalmú készítményt! - Ne legyen nyílt seb a bőrödön
- Ne legyen gyulladt
Után:
- kezelés után 2 hétig pihentesd a bőröd
- ne menj szoláriumba 2 hétig
- gondosan figyelj a fényvédelemre
- ne használj alkoholos készítményéket!
- ne sportolj legalább 24-óráig!
- fertőző betegség esetén
- bármilyen fertőző , nyílt seb a kezelt területen
- gombás, vírusos bakteriális fertőzések
- Cukorbetegség esetén.
- kezelés előtt 2 héttel már ne menj szoláriumba és nyílt napra!
- A kezelés nem végezhető el ha bármilyen csiszoló (pl mikrodermabrázió Aha bha savas kezelések. )
- ha bármilyen hatóanyaggal szemben allergiásak vagyunk,
- Fényérzékenyítő gyógyszerek, vérhígító szedése esetén
- kezelés epilepsziás roham 1 éven belüli nem végezhető el a mikrotűs kezelés.
Szérumos komplex arcmasszázs
A kezelés részletei
A kozmetikai masszázs arcon végezzük, illetve ha van rá igény, és általában van, akkor kiterjed az arcmasszázs a nyak toka, illetve dekoltázs területére, így még könyebben és jobban át tudja magát adni a vendég a kezelésnek és kellően el tud lazulni a folyamata alatt.
- egy kis testi és lelki megnyugvás vágysz
- petyhüdt laza a bőröd
- sápadt fakó a bőröd
- vízhiányos a bőröd
- zsírhiányos a bőröd
A masszázs során a súrlódás hatására egy belső szöveti felmelegedés keletkezik a bőrben melynek hatására fokozódik a bőr hatóanyag felvevő képessége, ezáltal nagyobb mennyiségben, jobban tud hasznosulni a hatóanyag. A belső szöveti felmelegedés hatására felgyorsul a bőr és az arc izmainak egyéb élettani funkciója is.
- Masszázs hatása a bőrre:
- javul a hám ellenálló képessége,elősegíti az elhalt hámsejtek leválását
- felgyorsulnak a kötőszövet élettani folyamatai, fokozódik a sejtek és rostok képződése lassítja az öregedést
- egyenletessé teszi a mirigyek működését, így az általuk termelt váladék gyorsabban távozik
- csökken a mitesszerek képződése
- biztosított a bőr hidratációja, ami sima és bársonyos lesz
- a rendszeres masszázs megváltoztatja a zsírszövet eloszlását, mennyiségük csökken
- Masszázs hatása az izmokra:
- javul az oxigén ellátásuk
- javul a tápanyagellátása
- javul a bennük felhalmozódó bomlástermékek távozása
A Kozmetikai Masszázs a bőrre is az izmokra való hatása eredményezi a szövetek rugalmasságának és feszességének megtartását, az öregedési tünetek megelőzését, kialakulásának késleltetését, illetve a szervezet frissítése, fáradtság csökkentését.
A Kozmetika Masszázs közvetlenül már a kezelés után meghozza az eredményét. A bőröd élettel telibb, üdébbé válik, rugalmasabb lesz, a barázdáid mélysége is csökken, illetve tapintásra is érezhetően puhább selymesebb lesz a bőröd.Mind -e mellet az a kellemetlen feszítő húzódó érzés is megszűnik amit a bőröd szárazsága tud okozni.
A Kozmetikai Masszázs semmiféle kellemetlenséggel nem jár. Sőt az ellenkezője, nagyon is pihentető tud lenni egy jó masszázs. A masszázs nem csak a bőröd számára nyújt ápolást, hanem lehetőséget ad arra is hogy az elméd, a lelked és a tested is egy kicsit meg tudjon pihenni.
A Kozmetikai Masszázs akár heti 1-2 alkalommal is végezhető, hiszen a rendszerességgel végzett masszázs is felpezsdíti a vért és stimulálja a nyirokedény rendszert, ezért a masszázs akár kúraszerűen is végezhető.
Minden kezelést konzultációval kezdünk, és beleegyező nyilatkozat kitöltésével, majd felmérjük az igényedet…..
- a bőr alapos letisztítása, szennyeződések eltávolítása
- elhalt hámsejtek eltávolítása: a) mechanikai peelinggel
- b) hidroabrázióval (egy készülékkel, víz segítségével az elhalt hámsejteket leporlasztlyuk)
- tonizálás (a bőr Ph-jának a visszaállítása)
- meleg víz kíséretében megkezdődik maga a masszázs a vendég bőrének megfelelően kikevert hatóanyagos masszázskrémmel
- felesleges masszázskrém eltávolítása egy vizes kendővel
- tonizálás
- befejező krém felhelyezése
Maga a masszázs 30 perc, plusz a bőr megfelelő előkészítése a masszázs előtt és a kezelés végén a felesleges masszázskrém eltávolításával együtt kb. szűk 45 percet vesz igénybe.
Neked a Kozmetikai Masszázs előtt semmire nem kell igazán ügyelned. Esetleg egy aprócska jótanáccsal tudnálak ellátni a kezelés előttre illetve a kezelés utánra, amivel még tudod fokozni a kezelésed jótékony hatásait a bőrödben az arcizmokban, a szervezetedben.
- az egyik a több folyadékbevitel
- a másik nem más mint a C-vitamin
- lázas állapot
- fertőző megbetegedés
- fertőző bőrbetegség
- nyílt seb a kezelendő területen
- gennyes aknék esetében (pyodermák okozta aknék): hiszen a fertőzést szét masszírozzuk, másodsorban a LOBGÁT megsértése miatt
- zúzódások a kezelendő területen
- törékeny ér fallal rendelkező bőr
- rosszindulatú daganatos megbetegedések az arcon
- herpesz a kezelendő területen
Minden korosztály nyugodtan igénybe veheti, hiszen az arcmasszázs jótékony hatással van az egész emberi szervezet számára. Egy masszázs során a kézi érintéssel reflex folyamatok indulnak be, így nem csak az arcbőrt és annak izmait ápoljuk, hanem az egész testet és a lelket is egyaránt.